Creo interjú @ fnatic.Noname
Cikkek/Interjúk 2007. július 29. 0 hozzászólás 1631 olvasásHello! Vágjunk is a közepébe: mi volt a kínai tartózkodásod csúcspontja?
Minden nagyon jó volt, más játékosokkal töltöttem el az idõmet. Alapvetõen éttermekbe jártunk, de az utolsó StarsWar után elmentünk hegyet mászni, ami nagyon jó móka volt. Nem igazán csináltam semmi fontosat, de már az alapvetõen jó dolog, ha egy másik országban vagy és néhány helyet meglátogatsz.
Értelek, ezúttal terveztél bármit is, vagy improvizációra építetted az ottani tartózkodásodat?
Személy szerint semmit sem terveztem meg, csak azt tudtam, hogy el akartam menni Shanghajba és Pekingbe. A bulizás és a vásárolgatás spontán alakul ki. Elmenni egy offline versenyre az több mint egy üzleti út, minimális szabadidõvel egy teljes értékû vakáció.

Érdekes. Ha kéne emelned egy pillanatot a karrieredbõl, melyik lenne az?
A legemlékezetesebb pillanatok az adott liga és a körülötte lévõ dolgokból alakul ki. A legnagyobb versenyek tetszenek leginkább, mint például a szingapúri WCG és a ’05-ös ESWC. De ha igazán ki kell emelnem egy pillanatot az a StarsWar3 Xi’anban -ez volt az elsõ alkalom, hogy Kínába voltam, ekkoriban kerültem a 4Khoz, így sokat ökörködtünk.
Értelek. Azt akartam megkérdezni, hogy a ’07-es ESWC-n a nagydöntõben, mintha visszaesett volna a teljesítményed az elõzõ három naphoz képest. Hogyan kommentálnád ezt?
Hmm, pedig elég jókedvem volt a döntõ elõtt. A meccsek alatt is minden okés volt: nem volt gép probléma, nem volt fejfájásom se, semmi. Ideges se voltam. Habár aggódtam amiatt, hogy Soju ellen mennyit kellett gémelnem és hogy taktikát kéne váltanom. Az elsõ meccs TR close pose volt. Tudtam, hogy nehéz macira kitekkelni ha AOW rusht hoz ellenem, de amint láttam nekiállt crípelni, így úgy gondoltam, hogy lesz rá elég idõm. Elkéstem a egy cj-vel, így a lvl7es teknõsöket simán kiszedhette. A második meccsen tudtam, hogy a pandával külön crípel és hogy crípdzsekelnem kell. A dolog azzal végzõdött, hogy elvesztettem egy tp-t, és innentõl egyre rosszabb lett. Alapvetõen elégedett vagyok a teljesítményemmel.
Mi az átlag menetrenden egy fontos meccs elõtt?
A gyakorlás alatt szeretem leírni a dolgokat, pl ha valami érdekeset látok egy replay-ben, vagy ha másodikkal beszélgetek. Nincs semmi különös a felkészülésemben, max annyi, hogy felírom, hogy milyen mapok esedékesek, illetve, hogy milyen taktikákat tud alkalmazni ellenem. Valamiért tisztábban tudok gondolkodni, ha látom leírva a dolgokat. Ha valamit leírok azt gyorsabban és könnyebben jegyzem meg. Úgy vélem a legtöbb játékosnak vannak hasonló dolgai a versenyek elõtt, pl egy hosszú, relaxáló zuhanyzás, vagy egy rövid kis szünet a meccs elõtt.

Egyik ESWC meccsed után láttam, hogy banánt ettél. Egy kis extra energiát kívántál kihozni belõle?
Nem, csak annyi, hogy otthon általában sok vizet iszok és gyümölcsöt eszek, valamint rövid szüneteket tartok a meccsek között. Próbálom ugyanezt követni a versenyeken is. A napot a legangolosabb reggelivel kezdem, amit a hotel nyújtani tud, ha ezután kapásból játszanom kell az elég rosszul megy.
Ok, akkor nézzük a következõ kérdést. Hallottam, hogy a WCG-n meg fogsz jelenni. Kidolgoztad már a visszavonulásod tervét?
Augusztus közepén kezdem a sulit. Augusztus elején elmegyek a Blizzcon-ra, ami valószínûleg az utolsó versenyem lesz. Az elsõ évben túl nagy hangsúlyt fektettem a WC3-ra, például a vizsgáim elõtt mentem el a WCG-re. Most abbahagyom a játékot és folytatom azokat a dolgokat, amiket tavaly nagyon elhanyagoltam. A WCG-rõl annyit, hogy részt fogok venni, ha nincs a közvetlen közelében vizsgám, de nem fogok rá gyakorolni túl sokat. Ha a jövõben fogok is játszani, akkor se fog olyan prioritást kapni az életemben, mint eddig. Jó dolog volt játszani. A visszavonulási terveim nincsenek kõbe vésve, de eddig eléggé félvállról vettem a sulit és el kell kezdenem komolyan tanulni mielõtt késõ lesz. Egy idõ után úgyis abba kéne hagynom a játékot és találni egy normális melót. Valamint, ha igazán jó szeretne valaki lenni, annak súlyos áldozatokat kell hoznia szociális téren, így most majd remélem, hogy többet tudok a barátaimmal lenni.
Igaz. Gondolod, hogy van olyan a scene-ben, aki úgy gondolkodik, mint te? Találkoztál már ilyennel?
Úgy vélem, nem szükséges profinak lenni ahhoz, hogy valamit élvezz is. Habár ha csak félig-meddig vagy profi gémer akkor nem kifizetõdõ állás. Valószínûleg néhány országban a játékosok fizetése jónak számít, de ez nekem sose a pénzrõl szólt. Ha sok pénzt akartam volna keresni, akkor normális munkát vállaltam volna, ami biztosabb alapot biztosított volna. Csak azok a játékosok tudnak jól megélni a játékból, akik szinte minden versenyen top1-3 helyet zárnak. Azt hiszem, vannak mások is, akik úgy gondolják, hogy túl sok idõt ölnek bele a játékba, például Fire_de, aki nemrég vált inaktívvá. Kétségkívül vannak pro és kontra érvek a teljes idõs progémerkedés mellett. A magam részérõl úgy gondolom, hogy elég idõt fektettem bele a dologba. Csak egyszer élünk és csak a saját sorsunkról dönthetünk. Azt hiszem még egy év profi játékosként nagyjából ugyanúgy telne, mint az elõzõ és jelenleg a tanulás terén motiváltabb vagyok.
10/10es válaszok, nagyszerû! Már csak 1-2 kérdésem van. Véleményed jobbá váltál azáltal, hogy a sok utazás miatt úgymond egy globális kultúrát szívtál magadba?
Sok emberrel találkoztam és ismerkedtem meg az utazások során. Azt hiszem érettebb lett a személyiségem, de azt hiszem ez ugyanígy alakult volna, ha például egy évre bevonulok. Néhányan kihagynak egy évet és körbeutazzák a földet, vagy dolgoznak egy évet. Úgy vélem, hogy mindegyikbe belekóstoltam egy kicsit és ez minden bizonnyal fõként annak köszönhetõ, hogy a 4Knál megkaptam a lehetõséget, hogy teljesidõs progamer legyek.
Végezetül, egy nagyon fontos kérdésem van hozzád. Megértetted az akcentusomat az ESWC idején?
Amennyire emlékszek nem volt semmilyen problémám vele.
Köszi! Ha még egyszer találkozunk az életben, eszünk együtt valamilyen gyümölcsöt!
Ehhez a bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 